Proto 1.: Dodge Charger Mk lll

A sosemvolt autó 

Prototípusok vagy koncepcióautók alapján készült Matchboxokat bemutató minisorozatom első tagja a Dodge Charger Mk lll. 

 

 

A hatvanas évek végén egy igazán belevaló kocsi építésének képlete viszonylag egyszerű volt az amerikai tervezők szemszögéből: egy közepes méretű autóba be kell préselni egy nagy és erős motort és máris kész az izomautó. A Chrysler nem tudta fölsorakoztatni egyetlen modelljét sem a Corvette és a T-Bird mellé – gyakorlatilag a Viper megszületéséig. Valójában a háttérben azonban komoly tervezés folyt egy ilyen kocsi megalkotására. Ez lett volna a Dodge Charger Mk lll. 
 

1969-et írunk amikor a Dodge mérnökei bevillantják a szűk szakmai közönség felé ezt a tervezett járgányt. Egyesek szerint sokban hasonlít a pár éve bemutatott Chevy Monza GT-re. Hétköznapi autónak kicsit sok, így első pillantásra még ma is. Azonban az aerodinamikára komoly hangsúlyt fektettek, felfutóban volt ez a tudomány. A Dodge eddigi legáramvonalasabb modelljét sikerült megalkotni. GM fazonú, cápa szerű orrkiképzés, rövid hátsórész. Természetesen az autó nem volt működőképes, csak bemutatópéldány volt. Pontosabban példányok, hiszen az egykori kevéssé publikus leírások szerint összesen 17 darab karosszéria készült. Ezek mára már szinte teljesen megsemmisültek valószínűleg, a formasablonnal együtt. Ugyanis akkoriban még kevésbé hétköznapi módon üvegszálas műgyanta héjként készült el a kocsi. 467 centiméter hosszú, 107 centiméter magas és 185 centiméter széles volt. Egyajtós, kétüléses kivitel ahogyan ők akkor a jövőt gondolták. 

Ma már a rajta levő trükkök akár hétköznaposak is lehetnének de akkor ezek még igencsak előremutatónak számítottak. Az hagyján, hogy nem volt nyitható ablaka és az egyetlen hatalmas ajtaja felfelé nyílt, de a kormány is – a tartókonzollal együtt - fölhajtható volt, gondolom a könnyebb beszállás érdekében. Ha megnézzük a nyitott ajtós képet, látszik, hogy még így sem könnyű behuppanni az ülésbe. Hát még kiszállni. Ezért a kagylóülések beszálláskor mintegy húsz centimétert megemelkedtek. A karosszéria oldalán a hátsó fékek hűtőlevegőjének biztosítására kis nyílásokat képeztek ki. Nem kis érdekesség a repülőgépek fékszárnyaihoz hasonlóan kinyitható hátsó lemezek, melyek a stabilitás javítása mellett a fékhatás növelését szolgálták volna. Gondolom valami irtózatosan nagy sebességre gondolhattak ekkor a tervezők, amiről ilyen módszerrel könnyebb megállítani az autót. 

Megemlíthető még a nagy hátsó hűtőrács a vékony vízszintes osztóbordákkal.Csak ha figyelmesen nézzük, akkor derül ki, hogy az alsó csík tartalmazza a hátsó lámpákat. Nem rossz megoldás dizájn szempontjából. Elöl természetesen bukólámpák voltak. Az indexlámpákat nagyvonalúan elhagyták, vagy úgy elrejtették, hogy a fotókon nem derül ki a helyük. Érdekes az akksi helye, a – a bal első kerék mögött kialakított, külön kis ajtóval ellátott – rekeszben. Szintén itt találhatók a kocsi folyadék szintjeinek ellenőrzésére szolgáló kijelzők is. Nem volt hátsó ablak, csak egy kis periszkópos tükör nyílott ki a tető közepén, visszapillantó gyanánt. Futurisztikus és butácska megoldások. Ez egy prototípusnál megengedhető nyilván, viszont ezek az ötletek nemigen kerültek sorozatgyártásba. Némi ésszerű változtatásokat végrehajtva a kocsi könnyen mehetett volna sorozatgyártásba is akár.

 

Az 1970-ben – bordóslila színben - megjelentetett Matchbox változat szerintem nagyon jól leképezte a fent leírt prototípust. A prototípus színén (Candy Apple) túl is minden lényeges momentum jól lejött kicsiben is. A tetőn levő kis tükör jelöléstől kezdve, az oldalsó légbeömlőkön át a felnyíló ajtó méretéig és mechanikájáig. Teljesen valós módon nyílik, ami meglepő a kisautóknál. Később megjelent zöld felsővel és bordó alvázzal is illetve ezeken kívül némi más színkombinációkkal is rövid ideig, mégis a zöld a legelterjedtebb változata. Talán szebb, de kevésbé hasonlít az eredetire.

A karosszéria arányai, mérethelyessége a fotók alapján rendben van, a részletek, például a bukólámpa és a tetőn levő kinyíló tükör is jól van kialakítva. Az akksit rejtő kisajtó viszont hiányzik a bal első kerék mögül. A nagy nyíló ajtó mérete és formája szinte teljesen tökéletes, még az ablakok előtti szellőzőrést is beleszobrászkodták. A hátsó, tervek szerint kinyíló stabilizátor/fékszárnyakat is jól jelölték. A hátoldalon levő fekete hűtőrácsot a beltér anyagából készítették feketére. Ennek gondolom inkább gyártástechnológia oka van, merthogy az eredetin a karosszéria színére volt színezve. Viszont az osztását nagyon elnézték. Kicsiben inkább sűrű rácsot alkottak oda, ahol eredetiben inkább csak osztóbordákról beszélhetünk. A kipufogót teljesen elhagyták, pedig nem lett volna nehéz kialakítani a két lapos kis hasábot.

A beltér kialakítása teljesen jó, az ülések helye és formája az eredetit nagyon hozza. Külön említést érdemel a kormánykonzol illetve a finoman kimunkált kormánykerék. Az én példányom a finoman játszott kategóriába esik, így ez az alkatrész valami csoda folytán eliminálódott. Arra viszont emlékszem még, hogy milyen furcsa, vagy legalábbis a megszokottól eltérő kormánya volt.

Két érdekesség a Chargeremmel kapcsolatban befejezésképpen. Ez egy duplán gyári hibás autó. Egyrészt az egyik tengelyében van egy nagy kanyar, ami miatt nemhogy egynesfutásról nem beszélhetünk, de egyenesen bekanyarodást tapasztalhatunk a gurításánál. Másrészt, ahogy a képeken is látszik a szélvédőjét sikerült rendesen félreszegecselni, mert hatalmas rés(z) van a kaszni és az ablak között. Bár gondolatban helyére mozgatva az ablakot lehet, hogy annak a méretével, vagyis a kontúrjával van a hiba, ezért nem illeszkedhetett volna sehogy sem.