2015. október 3., szombat

Buggy

...ha már nem menthető a kaszni...



Buggy – a wiki szerint (is) eredetileg egy könnyű építésű – korábban lóvontatta – kocsi, mai értelmezésben egy valamilyen (al)vázra épített műanyag karosszériás nyitott, terepjárónak tűnő autó. A váz lehet egy egyedi csőváz vagy – ahogy a mai 60-as évekbeli értelmezésben nézzük akkor - egy VW bogár (központi csővázas) padlószerkezet. Az időpontot figyelve rájöhetünk, hogy nyilvánvalóan Amerikából indult el ez a dolog. Ott volt már akkor olyan szinten a gazdaság, hogy az átlagember (és a hippik is) a szabadidejének ilyen autóval való eltöltését is megengedhette magának. Nem ez volt AZ autója, ezt csak – a jobbak – a napfényes, homokos tengerpartokon használták. Krúzoltak vele, jópofiztak, bandáztak. Elfértek, hiszen hatalmas homokos tengerpartjaik voltak dűnékkel (innen való a másik elnevezése is: dune buggy) ahol aztán – akár csapatban - is kiélhették a nem úton való autós bolondozás minden örömét. Meg az úton való zötyögés örömét egy kabriónál nyitottabb, a másokétól eltérő autóban. Jóllehet az ötlet Bruce Meyers fejéből pattant ki és ő készítette el az első VW bogáralapú buggyt, az elterjedését az egyszerűségén túl az is elősegítette, hogy az eredeti Manx Meyers prototípus lekoppintásával több gyártó is (pl. Apal, Ruska, Puma, stb.) rákapott a dologra és azóta szerte a világban készülnek már ilyen autók.


 Alapelemnek vett egy VW bogarat. Jobb vagy rosszabb állapotút, ez nem volt annyira lényeges, mert a donorkocsi olcsó volt, bőven volt és mivel elsősorban a kevéssé csapadékos déli államokból indult a sztori, a rozsda sem marta szét a kocsik alját. Ezután levette a néhány csavarral a padlólemezhez rögzített karosszériát és a helyére egy vékony, üvegszálas műgyantából készített kasznihéjat csavarozott. Egy egyszerű szélvédő került rá és már mehetett is. A kocsi technikai része a központi csővázas padlólemez része volt, a beltér elemeit, a lámpákat az eldobandó kaszniról mentette le. Az alapötletet megtartva és a technikát továbbfejlesztve az idők során került rá borulókeret, széles kerék, ponyvatető és egyéb számtalan extra. Annak aki még ezek után sem tudja elképzelni, ajánlom a Különben dühbe jövünk című filmet, ott megláthatja miről van szó. De ha azt nem értékeli, ezt a számot csak ismeri.





Amúgy, mivel ezek a kocsik egyedi építésűek (értsd: a hobbista tulajdonos építi, alakítja olyanná amilyenre szeretné, természetesen jobbára a piacról beszerzett alkatrészekkel) nincs belőlük két egyforma. Nincs is igazán milyen alaphoz  hasonlítani, amitől való eltéréseket mérhetnénk. Természetesen az alkatrészek a legtöbb esetben a bogárból valók, de ez egyáltalán nem kötelező. Sőt van olyan lámpabúra (a ’74 utáni bogarak nagyméretű hátsó lámpája például) ami kimondottan csúnyán néz ki egy ilyen autón. Így bárki, bármilyen alkatrészt rá vagy beleépíthet. Valójában még leírás sincs igazából a készítéshez. Itt-ott vannak önszorgalomból leírt alapelvek, rajzok, ötletek, vázlatok melyek ma már az internet jóvoltából elérhetőek bárki számára. Valami támpontot adnak is, de nagyon sok részlet az építőjére van bízva. Ugyanígy vagyunk a fotókkal is ma már ezrével lehet ilyen autót ábrázoló képet találni pár kattintással. 





És ami érdekes, hogy szinte ugyanúgy épülnek ma is ezek a hobbiautók mint anno. Mindig van olyan akinek ez a kattanása és akar egy ilyet. És épít egyet. A hanyatlásnak talán csak a donorautók elfogyása vethet véget, bár ahogy a bogarak alkatrészellátását ismerem ezzel sem lesz gond hiszen minden kapható hozzá újonnan is, a motortól kezdve a komplett padlólemez-csőváz kombóig minden! Most itt a világ jobbik felét értem, hiszen hozzánk is el tud jutni a megrendelt alkatrész, csak milyen áron. 
A Hot Wheels kisautója elég elkapta ismét a hangulatot. A részletek is jók nagyjából, bár az apró részletek nem tudnak kijönni, de ez már technikai kérdés. Jó hogy a szélvédő is megvan, kerete is van neki. csak sajnos nagyon vastagra sikeredett és ez ront a képen. A kék kárpit választás sem túl előnyös, pláne a bukókerettel együtt. Annak meg még a szöge is furcsa. Megérte volna külön elkészíteni. Első lámpák, kerekek rendben vannak. A dekoráció ismét felesleges rajta. Viszont még a tanksapkát is kialakították a csomagtartófedélen szélvédő előtti karosszéria panelen. A motor kialakítása megfelelő, látszik, hogy jól megfigyelték az ilyen autókon szokásos extra módon tekert és a világba kilógatott kipufogócsöveket.
Összességében a gyártástechnológiát teszem felelőssé azért, hogy nem értékelhetem tökéletesre a kis kedvencemet. A szín, az eltérő első/hátsó kerékméret, mind mind olyan kis apróságok amik az eredetihez jól közelítik a kisautót. Kár, hogy nem mentek el jobban a technológiai határokig.















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése