2015. május 13., szerda

Ford Taunus

avagy a lehetetlen véghezvitele...



Magyarázatként a címre, szolgáljon ez a fotó:



Na innen szép nyerni, ahogy mondják. Összefoglalva: ezt a kisautót miután lenyelték és megemésztették kiköpve még rá is gyújtottak. És így kidobva került hozzám. Én meg megláttam benne egy gyerekkori kék Taunust ami az utcánkban parkolt anno. Az csak a csoda egyik módja, hogy az ajtajai megvoltak, nyíltak és a tető sem rogyott meg ilyetén erőhatások, koptatások és leamortizálások közepette.

História röviden
 A név a kocsi alján (MB-55, 1979) Cortina. Ez a szigetország beli neve volt, mifelénk Taunus néven futott, ezért is neveztem én is így. Az eredeti Ford a Taunusok TC (Taunus Cortina) sorozatában az  1976-79 között gyártott negyedik generációja, erről mintázták a kisautót. Mint népautó elég széles motorskálával bírt, az 1,5 literestől egészen a 2,6-ig. Előbbiek V4-ként, a kétliteres környékétől már V6 formában. Kettő és négyajtós valamint kombi változatban készült. Apróbb változások azért voltak a karosszérián is a verzióváltásoknál. Így a hátsó lámpa megnövekedett a kor előrehaladtával, csakúgy mint az első indexek amik kifordultak a kocsi oldalára a vége felé.



 Felújításról, szintén röviden
Tehát a festésen túl kerékcsere kellett, ami nem egyszerű eset az ilyen típusú, préselt tengelyrögzítések esetében. Úgy kell ugyanis kiflexelni az adott szűk helyről a fölösleget, hogy a tengelyt éppen elérve de azt el nem koptatva kell megállni a szerszámmal. Viszont innentől meg a tengelyt kell kifeszegetni, úgy, hogy ne görbüljön el lehetőleg. A festés, a korra jellemző egyszerű hétköznapi kék lett, bár voltak ebből is szép metálos darabok is annak idején. Az ablak cserés lett körben. Gyakorlatilag a belső teret is újra kellett alkotni egy donortól vett elemmel.
A kisautót elnézegetve - már a felújítás után - teljesen jónak tűnik, hozza a korabeli szögletes Fordok minden jellemzőjét, A lámpák, rácsok a helyükön, még az arányok is megfelelőek. Végeredményben tehát érdemes volt megmenteni.


1 megjegyzés:

  1. Elképesztő, honnan hoztad vissza ezt az autót! Nagyon szép lett, gratulálok!

    VálaszTörlés