2014. május 2., péntek

A színes doboz titka

MB-41 Matchbox mentőautó ápdételése

Csatolmányként érkezett hozzám és mivel annyira nem nyerő a formája, félre is tettem ezúttal. Volt már egy ilyenhez szerencsém, akkor egy „show truck” készült belőle. Most egy eléggé ellentmondásos darab került elő újra a dobozból. Teljesen jó állapotban van, viszont hiányzik róla a festék A fülketető kivételével szinte mindenhonnan. Kopás vagy kaparás miatt, ez már sosem derül ki.
Jó társaságban

A múltkori átalakítás kapcsán találgatásba merültünk, hogy vajon Ford-e avagy Chevy a szóban forgó mentőautó. Utánakutatva kiderült, hogy egyes források szerint a Ford volt a jó irány. Mégpedig az F széria F-150-es 1977-es verziója. A Fordnak ez az F sorozat a legnépszerűbb teherautója évtizedek óta. Eladási listák elején van folyamatosan. A sok eladott példány indukálja az igen sokoldalú felhasználási területet. Köztük a mentőautó felépítményt. Ami, valljuk be kissé idegen számunkra. Egy teherautón egy nagy hombár doboz, villogókkal körben. Nálunk inkább a kissé vagy kissé jobban megemelt tetejű kisbuszok vannak átalakítva mentőautóvá, bár gyermekmentőként már nálunk is használnak (Pécsett egy Ford Transit alapra szerelt) dobozos mentőautót. Úgy látszik van a dologban valami hasznos, hogy ilyen hatalmas és szögletes konténerben rendezik be a mentősök munkahelyét. A légellenállás biztosan nem az. Viszont maga a kocsi egy csoda. Amennyi és amilyen felszerelést tartalmaz, hogy a legkülönfélébb, gyermekeket ért traumákat mielőbb kezelni  tudják, adott esetben reménytelen helyzetből is gyerekéleteket mentsenek. A teljes kocsifelszerelésről itt lehet hasznos dolgokat megtudni.


A Matchbox verzió 1978-tól létezik egészen 1981-ig. Eltérés inkább csak a dekorban van, amelyek között voltak szebbek és kevésbé tetszetősek is. A alapszínként megjelent a fehér mellett a piros, a fekete (nem mentőként hanem terrorelhárítóként), a sárga és az ezüst ( Paris-Dakar matricás, ismeretlen rendeltetésű kékvillogós egységként) is. Ezeken túl csak a belső tér színe variálódott a fehér, a szürke és a sárga árnyalataiban.
Hát ezt igazából nem is minősítem


Az én példányomon a puszta fém felületre ragasztott versenymatricák adták az első feladatot a felújítás során. Igen, bár a kocsi nem annyira tetszett, de mégis az állapotára tekintettel kívánkozott a felújítása. Amúgy meg ennél a kocsinál nem a forma, hanem a dekoráció került a főszerepbe. A mai modern és igen feltűnő dekorációval borított mentő (és egyéb kékfényes) autók már nem csak hagyományos csíkokat hanem komplett, grafikai egységet alkotva feltűnősködnek. Ez így pont jó, csak kár, hogy ezek a rikító színek hamar kifakulnak a napon és gyakra(bba)n kell(ene) cserélni őket.

Vissza a kisautóhoz. Mechanikailag semmi tennivaló nem volt vele, így a matrica megtervezése volt a legérdemlegesebb feladatom, amit nagyon szívesen is csinálok, így kiélhetem dizájneri ambícióimat is. A grafika alapvetően magyar vonatkozású, de azért tartalmaz némi nemzetközi elemeket is.
Ha már egy ilyen fazonú autót ápdételek, akkor miért is ne lehetne egy konkrét mentős alkategóriát - jelen esetben egy gyermekmentő autót - ábrázolni kicsiben. Tehát a grafikai tervezésnek ez adta a fő irányvonalát.
És ami egy másik lényeg, hogy a kéklámpátlanítási akcióimat ezúttal egy megmentett kéklámpással ellensúlyoztam.

Idegen alapokon, hazai festés

Kívülről feltűnő de a lényeg belül van

Igen, kissé csálén áll...

Sötétített tetőablakok kerültek rá

Amit a tükörben is láthatsz



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése